Kapcsolat   ·   Fórum
Projektről   ·   Ismertető   ·   Kedvezményezett   ·   Aktuális   ·   Sajtóközlemény   ·   Galéria
AKTUÁLIS
Kastély fejlesztés
2010. január 11.

Felújításának „betonban és aranyban mérve” minden eddiginél nagyobb volumenű, látványosabb, szám szerint a negyedik szakaszához érkezett a Gödöllői Királyi Kastély. Jövőre lesz 25 éve, hogy – 1985-ben – kezdetüket vették az állagmegóvási munkálatok.

Az 1 milliárd 660 millió forintba kerülő, várhatóan júniusban induló projekt során több mint 1800 négyzetméternyi belső tér – a főépület 2/5 része - és 52.000 négyzetméternyi kert szépül meg, s új funkciójú létesítmények is helyet kapnak az ódon falak között.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv tavaly szeptemberben megítélt 1,45 milliárd forintos támogatásának – amely turisztikai pályázat eredménye - köszönhetően június közepén megkezdődhet és 2010 első félévében befejeződhet a közép-magyarországi régió egyik leglátogatottabb "turisztikai attrakciója", a gödöllői kastély komplex újjáépítése. A támogatás fölötti kiadásokat állami forrásból, illetve saját erőből fedezik.

A hatalmas volumenű munkálatok során egyebek mellett megszépül az úgynevezett Gizella- és a Rudolf-szárny, nyolc új szobával bővül az állandó, tizenkettővel az időszaki kiállításoknak otthont adó tér, és új köntösbe öltözik az Erzsébet-terasz is, ahol elegáns kávézó létesül.

Befejeződik a barokk színház alatt található sörpince rekonstrukciója, a színház szomszédságában, a félemeleten pedig nyári zenei kurzusoknak otthont adó próbaterem létesül. Megszépül, illetve egy 80 négyzetméteres vendégfogadó térrel egészül ki a bástya alatti, főbejárat melletti terület, és gazdag választékú üzletek várják majd a vendégeket.

Bizonyára sokak tetszését elnyeri majd a nagyrészt angol tájkertté alakuló, 52.000 négyzetméteren régi formáját visszanyerő kastélypark is. Ez a kastélyt körülölelő zöldterület mintegy egyötödét jelenti.

A rekonstrukció egyik legköltségesebb szakasza a több száz négyzetméternyi felületet elfoglaló freskók szakszerű helyreállítása lesz, hiszen jelentős mennyiségű aranyat használnak majd e munkálatoknál.

A felújításban résztvevők kiválasztását célzó közbeszerzési pályázatok egy része már lezárult, de az épület és a kert rekonstrukcióját végző cégek neve még nem ismert, mivel ezekre a pályázatokra május közepéig lehet jelentkezni.

Csakis olyan pályázók bízhatnak a szerződéskötésben, akik végeztek már ehhez hasonló, nagy volumenű, illetve műemléki jellegű felújítást.

A felújítás legfontosabb hozadéka lesz, ha valóra válnak az előzetes számítások, amelyek szerint a korábbi 250.000 fő/évről 330-360.000-re emelkedik a Kastély látogatottsága, s ezen belül, megduplázódik a múzeumi forgalom.

További információ: www.kiralyikastely.hu; www.nfu.hu; www.proregio.hu

Királyi Kastély Uniós pályázati projekt Gödöllő Királyi Kastély renoválása Királyi-kert események Gödöllő restaurálás Barokk színház új kastélyszárnyak projekt 3D
HÍRLEVÉL feliratkozás
AKTUÁLIS
07.09.Felfedezésre váró újdonságokkal gazdagodott turisztikai kínálatunk a projekt eredményeképpen
01.09.Kedves Vendégeink!
10.20-23.X. Gödöllői Liszt Fesztivál
09.29.Gyerekek vették birtokba a Gödöllői Királyi Kastélyt
KMOP-2007-3.1.1/E-2008-0002
Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. komplex, környezetbarát üzemeltetését lehetővé tévő újjáépítése és családbarát szolgáltatásokkal történő fejlesztése.
Kedvezményezett:
Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.
  ·  www.kiralyikastely.hu

Disszeminációs folyamatok:
DFT-Hungária
  ·  www.dft-hungaria.hu
Copyright © 2017  ·  Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.  ·  Minden jog fenntartva
DISSZEMINÁCIÓS
FOLYAMATOK
KÉSZÍTETTE